Kézfertőtlenítő és a kézmosás

A higiéniai szokásaink közül talán az egyik legfontosabb a kézmosás és a kezünk megfelelő tisztítása. Ez a folyamat ugyanis sok esetben életeket menthet. A kézmosás fontossága és előnyei egy magyar orvos, Semmelweis Ignác nevéhez köthető. Az "anyák megmentőjeként" ismert orvos ugyanis felfedezte, hogy a magas halálozási számokat okozó gyermekágyi láz kialakulását a várandós nőknél az orvosok keze, pontosabban a kéz felületén jelen lévő kórokozók okozzák a szükséges vizsgálatok során. A felfedezést követően kötelezővé tette az orvosok számára a klórvizes kézmosást, amelynek köszönhetően a fertőzés kialakulásának száma csökkenni kezdett. Az egyértelmű eredményeknek köszönhetően idővel ugyan, de felszámolták a gyermekágyi lázat.

kezfertotlenito

A kézmosás fontossága

Ezt a legfontosabb higiénés szokást már a gyerekkorban megtanítják nekünk. Nem csoda, hiszen a kezünk az egyik legkoszosabb bőrfelületünk. Gondoljunk csak bele, ezzel a testrésszel fogunk, kapaszkodunk, simítunk, mindenhez hozzáérünk. A különféle fertőzések elkerülése érdekében a legfontosabb a tisztaság, azon belül is a kezeink tisztasága. A fertőzések kialakulásáért a legtöbb esetben ugyanis a kézmosás elmulasztása tehető felelőssé. Napjában hányszor mossunk kezet? - vetődik fel a kérdés. Ahányszor csak szükségét érezzük, elengedhetetlen illemhelyiség használata után, evés előtt és után, étel készítése közben, maszk felhelyezése előtt és levétele után, hazaérkezéskor. Számos alkalom felsorolható! Fontos, hogy a legnagyobb mértékben törekedjünk higiénés szokásaink betartására, hogy ezáltal csökkenthessük a vírusfertőzések kialakulását.

Kézfertőtlenítő és szappan

Az alapos és rendszeres kézmosáshoz több terméket is segítségül hívhatunk, használhatunk hagyományos szappant, antibakteriális szappant, valamint a különféle kézfertőtlenítők is a lehetőségek között vannak.

A helyes kézmosás:

  • Legelső lépésként vizezzük be a kezünket. A víz hőmérsékletére nincsenek szabályok!
  • Második lépésként szappanozzuk be a kezünket alaposan úgy, hogy teljesen befedje a kezünk minden apró zugát is. Majd dörzsölj! ez egy fontos pont, hiszen a dörzsölés hatására lazulnak fel a bőrünkön található különféle szennyeződések.
  • Majd nagyon alaposan öblítsük le kezünket, hogy a szappannal együtt távozhassanak a kórokozók is.
  • Végezetül töröljük szárazra kezünket. Fontos, hogy mindenképpen tiszta és száraz törülközőt, illetve ennek hiányában papírtörlőt használjunk.

A kézfertőtlenítő használatakor is elengedhetetlen a két kéz egymáshoz való alapos dörzsölése. A kézfertőtlenítő használata kiváló alternatíva, ha nincs lehetőségünk a szappanos kézmosásra. Segítségével bárhol bármikor megtudjuk tisztítani a kezünket. Tarthatunk egyet a táskánkban, az asztalunkon, valamint akár az autóban is.

A rendszeres és alapos kézmosást tehát rengeteg ok indokolja, így fontos és elengedhetetlen erre odafigyelnünk, hiszen ez a folyamat is kulcsa az egészség megőrzésének.

Szájmaszk rendelése
Még nem érkezett értékelés. Légy te az első!